A libidóhiány okai nőknél

A libidóhiány, vagy a nemi vágy szinte teljes megszűnése az egyik leggyakoribb probléma, amellyel női páciensek megkeresnek. Mintha a fennálló probléma önmagában nem lenne elegendő, ezek az értékes, okos, csinos nők nagyon mély önbizalomhiányról számolnak be, és gyakran a libidó csökkenésével együttjáró szégyenérzettől szenvednek. Gyakran úgy érzik, hogy mindez az ő hibájuk, mintha elromlott volna valami bennük. Sajnos néha olyan nehéz erről beszélni, hogy csak hosszabb idő után kérnek segítséget, így számos negatív élmény erősítheti a tüneteket, pedig ez a probléma megoldható.

Mikor beszélhetünk libidóhiányról?

A libidóhiány megállapítása sokszor viszonyítás kérdése, mivel nem beszélhetünk olyanról hogy pontosan mi a normális, hány együttlét lenne egészséges. Egy párkapcsolatban nagyon gyakori, hogy az egyik fél többet szeretne együtt lenni, számára ez a természetes, míg partnerének jóval kevesebb aktus is elegendő lenne.  Attól, hogy ez az igény különbözik még nem biztos, hogy vágyhiányról van szó. 

A női libidó alapvetően hullámzó. A vágy mértéke nagyon sok tényezőtől függhet. Ilyen például az élethelyzet megváltozása, stressz, az alvás minősége, párkapcsolati harmónia vagy annak hiánya. 

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

Amennyiben a partnerek közötti libidókülönbség problémát okoz a kapcsolatban, érdemes  közösen párterápiás folyamatba kezdeni. 

Továbbá, ha tartós az intimitás, erotika iránti érdektelenség, a vágy a próbálkozások ellenére sem, vagy csak nagyon nehezen felkelthető, az egyén számára megélései frusztrációt okoznak, mindenképpen fontos szakemberhez fordulni.

Melyek lehetnek a libidóhiány okai?

A libidóhiány vagy libidóvesztés hátterében állhat:

  • Hormonális problémák, pl. megemelkedett kortizolszint, pajzsmirigy alulműködés, megemelkedett prolaktin szint
  • Nőgyógyászati problémák
  • Fogamzásgátló használata
  • Fokozott stressz, szorongás
  • Alváshiány, rendszertelen étkezés

A libidóhiány lelki okai:

Amikor a szexből elvárás lesz:

Igen gyakori, hogy a libidóhiány oka a párkapcsolatban keresendő. Sokszor előfordul, hogy az egyébként természetesnek mondható vágybeli különbségeket nem a megfelelő módon kezeli a pár. Gyakran az a fél, aki többet szeretne együtt lenni, akár akaratlanul is nyomást helyez a partnerére. A minősítés és hibáztatás sem ritka (“ A többi barátnőmmel nem volt ilyen probléma.” “Olyan furcsán működsz”) amivel pedig szinte biztosan csak a feszültség fokozódik a kevesebb együttlétet igénylő félben. Amennyiben az együttlét bármelyik fél számára elvárás és nem egy lehetőség az öröm megélésére, ott jelentkezhet szorongás, megfelelés, ami viszont tönkreteheti a libidót. 

Ebben az esetben a megoldás a párterápia, ahol a két fél konstruktív módon és eszközökkel, igényeiket megfelelően kommunikálva tudja összehangolni a különbségeket. 

Elkényelmesedett kapcsolat:

A libidó csökkenése sokszor követi a párkapcsolat minőségének hanyatlását is. Kevesebb figyelem jut egymásra, kevesebb a romantika, az összehangolódás, az előjáték, melynek az eredménye a hálószobában megélt élményekben manifesztálódik. Jó párkapcsolatot működtetni energiát és törődést igényel. Folyamatos kommunikációt arról, hogyan változnak a másik vágyai, szükségletei. 

Kevés tér a két fél között:

Gyakran annyira “elmacinacisodnak” a partnerek, olyan sok időt töltenek együtt, hogy a másikat inkább testvérnek kezdik érezni. Megszűnik az a fizikai és érzelmi tér a két fél között, ahol a kíváncsiság, az egymás iránt érzett hiány fel tudná lobbantani a libidó tüzét. Ebben az esetben érdemes több minőségi időt külön tölteni, és minőségűvé tenni az együtt töltött időt is. 

Fájdalmas együttlét:

A fájdalmas szex egy önálló szexuális elakadás is lehet, de a legtöbb esetben összefüggésben van a vágy elvesztésével. Elképzelhető, hogy a csökkent libidó miatt nehezebb ráhangolódni az együttlétekre, ezért az ellazulás nem megfelelő, így fájhat az aktus. De a csökkent vágy a fájdalmas közösülés következtében is megjelenhet, mely teljesen ésszerű, hiszen nagyon nehéz valami olyasmire vágyakozni, ami öröm helyett kellemetlenséggel járhat együtt.

Feloldatlan  konfliktus:

Amennyiben a pár nem tudja megoldani a konfliktusait, a feszültség gyakran a hálószobába is begyűrűzik. Ilyen nehezen feloldható konfliktus lehet : a hűség kérdése, a kapcsolatbeli határátlépések, a féltékenység, ismétlődő bántások, tartósan kielégítetlen szükségletek.

Egyéni élettörténet:

Nem mindegy, hogy a vágyhiány vagy libidócsökkenés kizárólag az adott kapcsolatban jelenik-e  meg, vagy minden párkapcsolatban előfordul. Az előbbi esetben gyakran inkább párkapcsolati problémáról lehet szó. 

Amennyiben ez egy visszatérő nehézség, fokozott figyelmet érdemes fordítani a szexualitással kapcsolatos öröklött és személyes élmények során formálódott hiedelmekre, megküzdésekre. Gyakran áll a háttérben kötődési sérülés és/vagy abúzus, amely nem kizárólag szexuális határátlépés lehet. 

A libidóhiány kezelése

Az életmódváltás, hormonális és nőgyógyászati kivizsgálás mellett mindenképp ajánlott az önismeret, vagy párterápia, mivel sokszor ez a probléma az adott párkapcsolatba ágyazva jelenik meg, a párkapcsolati rendszer tüneteként. 

Az egyéni tanácsadáson a fókusz az öröklött traszgenerációs mintázaton, az egyéni élettörténeten, a szexuális fejlődés fontos állomásain , és a kialakult hiedelmeken, a szexhez való viszonyulást formáló tapasztalatokon van. 

A szexuális alakadások kezelésében hatékony módszer a sématerápia, mely remek és gazdag eszköztárat biztosít a korlátozó hiedelmeinkkel, szorongásainkkal való megküzdésben és kifejezetten hatásos a kötődési sérülések gyógyításában, melyek szoros összefüggésben vannak a felnőttkori szexuális és párkapcsolati problémák kialakulásával.

Gazdóf Réka

Gazdóf Réka vagyok, pszichológus, szexológus és művészetterapeuta. Magánpraxisban dolgozom olyanokkal, akik a párkapcsolati és szexuális életükben szeretnének fejlődni.